A Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége március 22-én pénteken médiakonferenciát szervezett a szegedi Katolikus Házban a plébániák kommunikációját segítő munkatársak és önkéntesek számára, hogy megosszák tapasztalataikat, szakmai kapcsolatokat építsenek egymás között.
Kondé Lajos pasztorális helynök köszöntő szavai után Dr. Benyik György Szeged-tarjánvárosi plébános emlékezett meg a nemrég elhunyt Lang János rádiós újságíróról, aki éveken keresztül önzetlen segítőként támogatta az egyházmegyei médiamunkát.
A múlt pénteki konferencia előadója dr. Aczél Petra, a budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézetének igazgatója, nyelvész, kommunikációkutató volt, aki ” HITeles kommunikáció az újmédiában – kihívások, kudarcok, küldetések” című előadásában a mai kor érzelmeit, a média változásait és a lehetséges válaszokat tekintette át sok-sok példával és kutatási eredménnyel alátámasztva.
Állandó kapcsolatban, állandó készenlétben, állandó informáltságban vagyunk, mégis, mintha egyre nehezebbé válna az igaz és jó hír közvetítése, az igaz és jó hír megtalálása. Mit rontunk el jó szándékkal? Mit tudnánk tenni azért, hogy világlátásunk hitvallásunk, a jó hír érvényesülni tudjon?
A történelemből jól ismert három ” T” új értelmet nyert az előadás folyamán. Korunk érzelmeit elsőként a TUDOMÁNYOSSÁG jellemzi: elsődleges az adat és az információ, a mérhetőség, az érzelmi viszonyulás minimalizálása. A második „T” a TERÁPIA-t jelenti: soha annyi könyv nem foglalkozott még azzal, hogyan legyünk boldogok, vagy legalábbis kevésbé boldogtalanok. Jellemző műfaj a blog, ahol bárki feltárhatja gondolatait, megfogalmazhatja önmaga viszonyulását. T mint TÜRELMETLENSÉG a harmadik korérzet, amit az előadó megemlített: Alaposan megváltozott az időhöz való viszonyunk: minél rövidebb idő alatt akarjuk megkapni az adott „élvezetet”, legyen szó a honlap betöltéséről, egy frissen érkezett csomag kibontásáról vagy akár a narancs pucolásához szükséges időről. Tudatlan, tapintatlan, támogató: ezek a fogalmak is felmerültek az új médiával kapcsolatban. Korunk társadalmát a figyelemgazdaság határozza meg: Az emberi figyelem fenntartása ér a legtöbbet, hiszen véges mennyiség adatott belőle. Ezért aztán pénzben is kifejezhető az értéke. Vajon mennyit ér a figyelem, ha Krisztust hirdetjük?
Jó hír, hogy nekünk, keresztényeknek sok lehetőségünk van megragadni a figyelmet. Vannak jó történeteink, amelyek a megváltást, a megtérés fordulatát mutatják be. Jól kell tudni megválasztani az eszközt az adott korosztályhoz. Jelen kell lenni a digitális világban, jól kell ismerni kell az adott eszköz sajátosságait, merni kell feltenni kérdéseket, kezdeményezni és játszani kell. Igen, játszani, mert mindenki szeret játszani.
Az előadásban hallottunk a leglátogatottabb honlapokról és a magyar vonatkozásokról. Magyarországon a keresések közül a legtöbb a Google, a Facebook és Youtube videómegosztó oldalra mutat. Meglepő, hogy a közösségi és információgyűjtő oldalak mellett mekkora látogatottsága van az időjárási oldalaknak, amely akár nagy kommunikációs potenciált is jelenthet.
A hatékony plébániai kommunikációhoz sok ötletet és gyakorlati segítséget kaptak a résztvevők a műhelymunkák során. A honlapok és internetes kommunikáció témában Gyuris Gellért, a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársa, webfejlesztő osztotta meg tapasztalatait.
„Hogyan éljünk a nyilvános kommunikáció eszközeivel?” címmel Szeberényi Klára, az egyházmegye sajtófőnöke tartott gyakorlati foglalkozást a jelentkezőknek.
Az evangelizációt segítő kiadványok rejtelmeibe pedig Wertheim L. Mátyás ferences testvér vezette be az érdeklődőket.