Házasság Hete – Szeged
Házasságban élni öröm!
Célunk, hogy megerősítsük meggyőződésükben azokat, akik már magukénak vallják a házasság értékeit, illetve érveket és szempontokat adjunk azoknak, akik még vagy már bizonytalanok az elköteleződés, a hűségben megélt férfi és nő kapcsolat mellett.
1996-ban Angliában indult el ez a civil kezdeményezés, mely a Házasság Világnapját (február második vasárnapja) követően minden évben egy hétig a házasság értékeire irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa indította el 2008-ban. Szegeden 2009-ben került sor az első rendezvénysorozatra, melynek teljességéhez számos partner is hozzájárul.
Február 14-én muzsikával hangolódtak a párok
„Szerelemre hangoló – koncert pároknak pezsgő(s) beszélgetéssel és desszerttel”
Hat generáció a családban – előadás a Házasság hetében
Az est előadója Bereczki Enikő generációkutató, tréner, coach, mediátor, mentálhigiénés specialista és a "A rejtélyes Z generáció" című könyv szerzője, amely a fiatal generációk megértéséről és együttműködéséről szól. Szakterülete a generációk közötti kommunikáció,...
Imaest a tiszta szerelemért
Az év első szegedi face2Face imaestje a Házasság hete keretein belül került megrendezésre.
Éltető pár-beszéd
Éltető párbeszéd címmel Erőszakmentes kommunikációs műhelyen vettek részt az érdeklődő házaspárok Szeged belvárosában, a Katolikus Házban.
Mert a szerelem kortalan: Szívsuli 55+
A házasságápolás kortól nem függő feladat.
Ünnepélyes nyitómise a Házasság hetén
Ünnepélyes nyitómisével megkezdődött a Házasság Hete idei évi rendezvénysorozata Szegeden.
A Házasság hete szegedi programjai 2025-ben
A szegedi Házasság hete 2025. évi programjai napról napra
A Házasság hete 2024 szegedi eseményeiről
A rendezvényeken több, mint 2200-an vettek részt személyesen.
Jól éreztük egymást! -„A szerelem fűszerei” vacsoraest a Házasság hetében
A meghívás célja az volt, hogy a párok szakadjanak ki a megszokott hétköznapokból, töltsenek kettesben időt.