Házaspárok lelkigyakorlata

Szerző: | 2018. március 7.

Ebben az évben is Domaszéken, a Zöldfás Lelkigyakorlatos Házban rendeztük meg a dél-alföldi Házas Hétvége közösség „Első Hétvége” nevű programját, 2018. március 2-4. között. A rendezvény a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökségének támogatásával valósult meg.
12 házaspár és egy minorita atya vett részt ezen a programon. A párok többsége Szegedről érkezett, de jöttek Hódmezővásárhelyről, Kiskunmajsáról, Bordányból, Makóról, Zákányszékről is. Az előadók (három felkészült házaspár és két pap) életük, kapcsolatuk megélt példáit tárták a jelenlevők elé, ezzel segítve őket, hogy a bevezetők témáit a saját életükre vonatkoztatva átbeszélhessék, ki-ki a saját szobájában, négyszemközt. A Hétvége célja, hogy a párok visszataláljanak az első szeretetükhöz és megerősödjön a házastársi kapcsolatuk. A résztvevő papok, szerzetesek számára abban segít, hogy egyházközségük tagjaival, ill. szerzetestársaikkal való kapcsolataikban tudjanak megújulni. A program rávilágít, hogy nem törvényszerű a házasságok elszürkülése, mindig lehet tenni azért, hogy egy kapcsolat lüktető, élettel teli legyen. Ahhoz ad segítséget, hogy a párok a hétköznapokban is tudjanak egyre növekvő szeretetben élni, jelekké válni családjuk és környezetük számára. A résztvevők mindegyike nagyon nyitott volt, belesimultak a program menetébe. Bízunk abban, hogy kapcsolatukban valóban megerősödtek.
A közösség régebbi tagjai sok segítséget adtak ennek a programnak a megvalósításához, imáikkal és szolgáló jelenlétükkel. A záró szentmisére megtelt a Zöldfás templom, közösen adtunk hálát Istennek a kapott kegyelmekért.

Kondé László és Margit