Szentmisével indult a Házasság hete Szegeden

2021. február 8.

Ezerszer is IGEN!

“Mikor a házasulandók kimondják az igent, akkor Krisztusra is igent mondanak, és Krisztus is igent mond rájuk és a szövetségükre, így jön létre a természetfeletti szeretetkapcsolat” – Kondé Lajos a szegedi dómban bemutatott szentmisével nyitotta meg a házasság hete programsorozatát Szegeden február 7-én.

„Ezerszer is igen” – az első kimondott boldogító igent ezer továbbinak kell követnie, üzeni az évről évre visszatérő, a házasságot középpontba állító, felekezeti elkötelezettség határain felülemelkedő rendezvény, a házasság hete. Ez a hét alkalom arra, hogy az élet hétköznapjaiban feledésbe merüli első, boldogító igent újra és újra kimondjuk egymásnak. Nagyon vágyunk ugyanis egymástól a megerősítő igenre; szükségünk van a szövetség, az összetartozás kimondására.

Víruskompatibilisen megtelt a dóm a házasság hete szegedi nyitó szentmiséjére. Párok, házaspárok gyerekekkel töltötték meg a padokat. Kondé Lajos, a dóm plébánosa köszöntötte az ünneplőket. „A házasság hete kezdődik ma. Istendicséretre jöttünk össze, és hálát adunk azért, hogy egy életet leélhetünk azzal, akinek kimondtuk az igent. A házaspárokért ajánljuk fel a szentmisét, hogy meg tudjanak maradni a hűségben, hogy egymást hordozni tudják szeretetben és békességben.”

Kondé Lajos szentbeszéde az egymásnak kimondott igenről szólt. Mit jelent az első igen? Ki mondja ki? Mit ad az embernek, és miért kell újra és újra, ezerszer is megismételni? E kérdések mentén vezetette belső elmélkedésre a párokat, hogy végül időt adva egy ifjú művész – a hatéves Harmath Kornélia – hárfamuzsikájával kísérve a pároknak átgondolni, milyen volt az első kimondott igen, hány igen tette széppé életüket.

„Megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározással jöttél, hogy házasságot köss?” – teszi fel a pap a házasságkötés szertartásában a kérdést. A válaszul adott igennek súlya van, egy teljes és visszavonhatatlan szövetség kezdete, benne van a feltétel nélküli szeretet adta biztonság. Ezt az igent a pár kimondja egymásnak, és kimondják Krisztusra is, és Krisztus is igent mond rájuk és a szövetségükre, így jön létre a természetfeletti szeretetkapcsolat, és indul el az önként, szabadon és teljes szívvel vállalt út, melyen ketten együtt akarnak boldoggá válni, és egymást segítve eljutni a legnagyobb boldogságra, Isten országába. Ez a vállalkozás tehát egész életre szól” – fejtette ki az igen jelentőségét.

Elindul a közös élet, melybe mindkét fél belead minden erőt, tudást és érzelmet. De az erős szövetség igényli, ahogy az ember is nagyon vágyik arra, hogy folyamatosan megerősítsék, hogy kifejezzék neki: igen, összetartozunk. A megerősítő igent vidámsággal, a hálával és szeretettel kell bizonyítanunk, ahogy kereszténységünk minősége is azon mérhető le, hogy az Isten kezébe adott igenünket milyen mértékben teljesítjük – fogalmazott a szónok.

Kondé Lajos átgondolásra kérte a párokat: Kimondom-e ma is újra és újra az igent? „Bízom benne, hogy sikerült a szép emlékeket felidézni, és igen, ezerszer is igen.”

Forrás: Magyar Kurir

PASZTORÁLIS HELYNÖKSÉG

6720 Szeged, Dugonics tér 12.

tel: +36-62/311-216
mobil: +36 (20) 82 80 476
és +36 (20) 42 88 921

csaladkozpont@gmail.com
info@pasztoralis.hu

SZEGED-CSANÁDI
EGYHÁZMEGYE

6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2.

postacím: 6701 Szeged, Pf. 178.
tel.: +36-62/420-932

e-mail: egyhazmegye@szeged-csanad.hu

www.szeged-csanad.hu

PASZTORÁLIS HELYNÖKSÉG

6720 Szeged, Dugonics tér 12.

tel: +36-62/311-216
mobil: +36 (20) 82 80 476
és +36 (20) 42 88 921

csaladkozpont@gmail.com
info@pasztoralis.hu

SZEGED-CSANÁDI
EGYHÁZMEGYE

6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2.

postacím: 6701 Szeged, Pf. 178.
tel.: +36-62/420-932

e-mail: egyhazmegye@szeged-csanad.hu

www.szeged-csanad.hu