Szent Dömötör napi találkozó a szegedi-csanádi Kórházlelkészségen

Szerző: | 2020. október 27.

Szent Dömötör napján szakmai napot tartott a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökségének Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálata Szegeden, melyre az egyházmegye kórházakat működtető városaiból érkeztek a résztvevők. A névnaphoz kapcsolódóan beszéltek a szent életéről és gyógyításairól.

Az egyházmegye kórházlelkészei és a civil munkatársak megosztották egymással a betegágyak mellett megélt tapasztalataikat. Sokat jelent a magányos, elgyengült betegek számára a jó szó, a beszélgetés, egy mosoly, vagy az, ha hallhat arról, mi van a külvilágban. Többen azt is elmondták, hogy a közösen elmondott ima megnyugvást hozott a betegeknek.

Az egyszerű jelenlét és a szelíd figyelem igazi segítség a kórházban fekvő számára.

Sok szó esett a betegek szentségéről. Kondé Lajos pasztorális püspöki helynök hangsúlyozta, ez egy megerősítő szentség: a közösség a beteg mellé áll imájával. Sajnos az a tapasztalat, hogy sokszor azért nem kérik a hozzátartozók ezt időben, mert attól félnek, hogy utána rövidesen meghal. Ez tévhit. A betegek szentsége erősít, egy ember többször is kérheti. Aki krónikus betegségben szenved vagy idős, annak javasolt évente felvenni.

A résztvevők beszélgettek még a jövőről, ötleteket gyűjtöttek a Covid-19 vírus miatt kialakult speciális helyzethez kapcsolódóan. Imával zárult a találkozás.

 

Máramarosi Mária kórházlelkészségi koordinátor