A Szeged-Csanádi Egyházmegye 10 településéről érkeztek résztvevők augusztus 14-én, vasárnap a Szeged környéki tanyavilágban álló Stella Maris Vendégházba azzal a céllal, hogy együtt készüljünk a másnapi Nagyboldogasszony ünnepre. Egyikük, Gáborné Puskás Julianna megosztotta velünk gondolatait, érzéseit, tapasztalatait.
Boldogasszony, boldog asszony?
„Bárcsak elégedett lennél annak tudatában, hogy Isten gyermeke vagy. Mélyeket lélegezve hagyd, hogy ennek bizonyossága a csontodig hatoljon, ott otthonra találjon, s felszabadítsa lelkedet arra, hogy énekeljen, táncoljon, dicsőítsen és szeressen!” (Avilai Szent Teréz)
Nagyboldogasszony vigíliájára és napjára női elvonulásra való lehetőség hirdetését olvastam. A közelmúltban elkészült domaszéki Stella Maris Vendégházba szólt a meghívás mindazoknak, akik Máriához és a női közösséghez való kapcsolódásra, lelki feltöltődésre vágytak. Nem hagyományos lelkigyakorlatra hívogattak a CsaládKözPont munkatársai, amelyet az egyházmegye támogatott. Előzetesen nyitottságot, női kreativitást, otthonról hozott finomságot kértek a jelentkezőktől.
Sokat nem árult el a plakát a programról, de a szervezőket ismerve mindenképpen egy igényes, mély közösségi megélésre számíthatott, aki vállalkozott erre a kalandosnak ígérkező alkalomra.
Engem nagyon eltalált, mert éppen elcsendesedésre, megértésre, elfogadásra vágytam, arra, hogy érezzem, hogy úgy vagyok jól, ahogy vagyok. Reméltem, hogy a külső elvárások, feladatok, megoldandó problémák helyett arra figyelhetek, ami bennem történik vagy éppen nem történik, hanem elakadt.
Mint már annyiszor, amikor a belső indíttatásomra hallgattam, most sem csalódtam. Az első igazi öröm akkor ért, amikor kiderült számomra, hogy a lányom is jelentkezett. Ezzel egy olyan titkos vágyam is teljesült, amire még gondolni sem mertem, hogy egy kifejezetten felnőtt nőknek készített lelki alkalmon vehessünk részt együtt. Mikor megérkeztünk, kiderült, hogy rajtunk kívül még két anya-lánya pár és egy testvérpár is érkezett a lelkinapra. Másokban is élt ez a kapcsolódás utáni vágy.
Már az ismerkedéskor kiderült, hogy sokkal több a hasonlóság köztünk, mint ahogy azt az első pillanatokban gondoltuk. Nem csak azért, mert régi ismerősöket fedezhettünk fel, hanem azért, mert nőként sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt bennünket. A generációs különbségek is színesítették a csoportot, mert a fiatalabbak olyan kérdéseket vetettek fel, amelyek bennünket, régebb óta fiatalokat is elgondolkodtattak, komoly önvizsgálatra késztettek.
A biztonságot adó kereteket az egyházi hagyományok, a reggeli szentmise, melyet Veréb László atya mutatott be adták.
A zenék, dalok és a liturgikus körtáncok segítették, hogy mindaz, melyet megértettünk, átgondoltunk a szertartás és a beszélgetések során, a szívünkhöz is elérjen.
Vasárnap este még nem voltunk biztosak abban, hogy az ünnep hajnalán képesek leszünk 5-kor felkelni, ennek ellenére már fél 6 előtt egy-egy fehér rózsával a kezünkben indultunk egy útszéli kereszthez, hogy napfelkeltekor köszönthessük a Szűzanyát.
Hálatelt szívvel gyönyörködhettünk az égbolton feltűnő színekben és a madarak dalában, majd együtt énekelve és táncolva dicsőítettük az Urat a munkába igyekvők nem kis csodálkozására. Missziós lélekkel imádkoztuk visszafelé úton a rózsafűzért, így hangolódtunk rá a reggeli misére.
A felszabadult játék, a közös főzés és a természetben imádságos lélekkel megtett séta mind közelebb hoztak bennünket egymáshoz, a Teremtőhöz és Máriához is.
A szemlélődés mellett az alkotás örömét, a máriás lelkületet is megélhettük a rózsafűzér-karkötő készítése során.
Az igazi gyöngyöket a sokféle találkozás mellett az írásom címébe sűrített kérdésre keresett válasz jelentette nekem. Ki a boldog asszony? Megerősödött bennem, hogy a Boldogasszony egyre mélyebb megismerése segíthet ahhoz mindannyiunkat, hogy igazán boldog asszonnyá válhassunk. Megérintett, hogy a velünk ünneplő fiatal lányokban milyen mély a boldog asszony állapothoz való eljutás vágya, és ez milyen nagy felelősséget ró ránk, asszonyokra, hogy utat mutassunk, a saját példánkkal erősítsük az ő reményüket. Ki mást választhatnánk ehhez mintának, mint Nagyasszonyunkat?
Az áldást kérő dal soraival mondok köszönetet a program megálmodóinak és adom szeretettel tovább minden olvasónak:
„Virágozzék ki bennem!
Virágozzék ki benned!
Virágozzék ki bennünk az Isten!”
Gáborné Puskás Julianna
