Egyházmegyei családos zarándoklat Kecskemétre

2016. július 1. | Családközpont

Idén is meghirdettük egyházmegyénkben a családos zarándoklatot. Június utolsó vasárnapján indultak útnak a családok, a kecskeméti arborétum Mária kápolnájához. A kápolna oltárképe Mária Erzsébetnél tett látogatását tárja elénk, így zarándoklatunk témáját is ebből a bibliai történetből merítettük. A gyülekező után három állomásos zarándokútra indultunk a gyönyörű és a melegben is kellemesen hűs arborétum területén. A családok zarándokbotot vettek a kezükbe és utunkon egy-egy állomáson egy rövid elmélkedéssel közelebb kerültünk Mária Erzsébethez tett látogatásának történetéhez. Énekkel kísért utunkon imádkoztunk a példamutató házaspárokért, a nehézségekkel küzdő családjainkért és egy kegyeleti helynél a meg nem született gyermekekért.

A kápolnában Hatházi Róbert atya, a kecskeméti Szent Család Plébánia fiatal plébánosának vezetésével ünnepeltük a szentmisét, ahol arról az atya arról beszélt, hogy a Jóisten a hétköznapi eseményekben, teendőkben, rutinokban is éppen úgy tud hozzánk szólni, mint az imánkban és ünnepi pillanatainkban.

A plédeken elfogyasztott, egymással is megosztott ebéd után pedig, a baráti beszélgetéseken túl, közös játékkal, sok nevetéssel telt el a délután.

Mária az angyallal való találkozás után azon nyomban útra kelt Erzsébethez: örömét is hírül vinni, várandós rokona örömében osztozni, valamint várandós terheiket együtt viselni. Éppen így voltak családjaink is együtt ezen a napon: örömben, egymásért imádkozva, megerősítve egymást.

PASZTORÁLIS HELYNÖKSÉG

6720 Szeged, Dugonics tér 12.

tel: +36-62/311-216
mobil: +36 (20) 82 80 476
és +36 (20) 42 88 921

csaladkozpont@gmail.com
info@pasztoralis.hu

SZEGED-CSANÁDI
EGYHÁZMEGYE

6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2.

postacím: 6701 Szeged, Pf. 178.
tel.: +36-62/420-932

e-mail: egyhazmegye@szeged-csanad.hu

www.szeged-csanad.hu

PASZTORÁLIS HELYNÖKSÉG

6720 Szeged, Dugonics tér 12.

tel: +36-62/311-216
mobil: +36 (20) 82 80 476
és +36 (20) 42 88 921

csaladkozpont@gmail.com
info@pasztoralis.hu

SZEGED-CSANÁDI
EGYHÁZMEGYE

6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 2.

postacím: 6701 Szeged, Pf. 178.
tel.: +36-62/420-932

e-mail: egyhazmegye@szeged-csanad.hu

www.szeged-csanad.hu