A partról mélybe – pasztorális találkozó Szegeden
A Pasztorális Svédasztal elnevezés tükrözi azt a sokszínűséget és azt az osztozást, ami az egyházmegyében tevékenykedő szerzetesrendek és lelkiségi mozgalmak szolgálatát jellemzi. Ezen az éves találkozón, amely idén február 24-én volt, a Pasztorális Helynökség évek...
Áldoztatók képzése
Az egyházmegye plébánosai számára nagy segítséget jelent, hogy számíthatnak olyan aktív hívekre, akik elkötelezett szolgálatukkal is részt vesznek a szentmiséken. A Pasztorális Helynökség január 21-én tartotta azoknak az áldoztatóknak a felkészítését, akiket a...
Az egyházmegyei szinódusi folyamat története és jelene
A Szeged-Csanádi Egyházmegyében Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök Serfőző Levente oktatási helynök atyát bízta meg a Szentatya által meghirdetett 2023-as szinodális folyamat egyházmegyei szakaszának koordinálásával. A megbízott atya munkatársaival, a folyamat...
Püspökségi dolgozók adventi lelki délutánja
Már szinte hagyomány, hogy nagyböjtben és adventben közösen töltünk egy napot vagy egy délutánt lelki készülettel a püspökségen dolgozó munkatársakkal. A SZEKI és a Pasztorális Helynökség szervezésében december 3-án, kedd délután a Katolikus Házban találkoztunk, hogy...
