Sacro Song tanulmányi nap a Katolikus Házban

Szerző: | 2025. április 29.

Szombaton, 2025. április 25-én a Sacro Song tanulmányi napon találkozott újból a tavaly Szegeden végzett zenész-csapat a Katolikus Házban. A Gável András, Gável Gellért, Szentpétery Mózes és Gacsályi Róbert által tartott napról Szakál Anna Eszter beszámolóját olvashatjátok.

„Egy csodálatos napot élhettünk át együtt, mind, akik ott voltunk. A nap első részében Gável András a liturgiáról beszélt. Arról, hogy milyen szerepe van a dicsőítésnek a liturgiában, hogyan emelhetjük még jobban ünnepi hangulatba a szíveinket a szentmisében. Kihangsúlyozta, hogy minden esetben Jézus a dicsőítés vezető, Rá kell figyelnünk, amikor imádjuk Őt. Megérintett a szentmise témájához feltett kérdése, hogy; “Jézushoz csatlakozom, vagy Jézust akarom magamhoz csatlakoztatni?” Érdemes ezen elgondolkodni és csendben az Ő szavára figyelni.

A nap második részében a Sacro-Song képzésen velünk együtt résztvevő két társunk, technikai és lelki fejlődésébe engedtek nekünk betekintést. Öröm volt látni, hogy mindaz a befektetett idő, energia és nem utolsó sorban ima milyen szép gyümölcsöket hozott a dicsőítésükben és az életükben.

A nap harmadik részében Robi a metronóm és a ritmika rejtelmeibe vezetett be minket. Közösen ritmizáltunk, gyakorlattal jobban megértette velünk a metronóm fontosságát. Az a gondolat maradt bennem ezzel kapcsolatban, hogy a metronóm “kötöttsége” zeneileg nagyobb szabadságot ad a dalban. Tehát akkor tudom magam elengedni zeneileg a dicsőítésben, ha megtart engem a metronóm lüktetése.

A nap negyedik részében kis csoportokban beszélgettünk zenei, zenekari, illetve személyes nehézségeinkről. Reflektáltunk egymás megosztásaira, segítve ezzel mindenki fejlődését. Vezetőink rámutattak arra, hogy a Jézusban való megújulás a kulcs, mind a dicsőítésben, mind az életünk bármely területén. A napnak volt egy megtanulandó dala, az “Éneklem a Te jóságodat”, eredeti nyelven “Goodness of God”. Mélyen megérintő a szövege: “Minden utamban, hű voltál. Egész életemben, jó voltál. Minden erőmmel míg élek, éneklem a Te jóságodat.”

A tanítóink szavaiból visszacsengett az Istenünkbe vetett hitük és az, hogy ezt a dalt szívből énekelték Neki és tanították meg nekünk. Az van bennem, a mai nap után, hogy; Ahogy Isten örökké hűséges hozzánk, gyermekeihez, úgy nekünk is hűnek kell lennünk ahhoz, hogy a Tőle kapott talentumainkat kimunkálva, a dicsőítésben a tőlünk telhető legméltóságteljesebb imádatot adjuk Neki! Hála a mai napért, a képzőinkért, a szervezőkért és köszönöm Jézusnak, hogy megajándékozott minket az ő jelenlétével!”