Zánka – télen családdal

Szerző: | 2022. december 20.

Egyházmegyénkből 23 család, összesen 110 fő vett részt a zánkai Családi Erzsébet-tábor két téli turnusában 2022. november 18. és 20., illetve december 2. és 4. között.  A tavaszi és nyári családi táborok után a zánkai táborban idén ünnepi, péntektől vasárnapig tartó családi hétvégék – Családi Erzsébet-táborok – is zajlottak november 18-tól december 18-ig, öt hétvégén keresztül. A családi táborok programjai hasonlóak voltak az Erzsébet-karácsony programjaihoz: sportos aktivitások, cirkuszi és színházi előadás, valamint koncert és kézműves programok is várták a vendégeket.

Az egyik résztvevő családból az édesapa így fogalmazta meg élményeiket a decemberi hétvégéről.

„A Szeged-Csanádi Egyházmegye számos családjával együtt vehettünk részt az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szervezésében megvalósuló Családi Erzsébet-táborok egy téli hétvégéjén, köszönhetően az alapítvány és a CsaládKözPont együttműködésének. December 2-4. között Zánkán változatos programok vártak ránk a hajdani úttörőtábor felújított és új épületeiben, valamint a tábori főtéren. A kisebbeket játszósarok és karácsonyi kézműveskedés, a nagyobbakat korcsolyapálya, csocsó, pingpong és rengeteg társasjáték várta.

Az ünnepi készülődésről is gondoskodtak a szervezők: a péntek estét egy vidám bábos betlehemes tette szebbé, míg a szombati nap során az első karácsonyt idézhettük fel keresztény fiatalok által vezetett játékos padlókép-készítéssel.

A Fővárosi Nagycirkusz művészei felnőttet és gyereket egyaránt elvarázsoltak látványos produkcióikkal. Az egyházmegyéből érkezett családokat szombat estére egy közös adventi gyertyagyújtásra várták a CsaládKözPont munkatársai, ahol imával és beszélgetéssel kerülhettünk közelebb egymáshoz. Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy ott lehettünk és kicsit megpihenhettünk ebben a hosszúra nyúlt őszi félévben.”