„…szeretettel, hitelesen, erőszak nélkül, de határozottan” – Gondolatok a IV. Országos Életvédő Nap kapcsán

Szerző: post-editor | 2024. november 26.

Életvédő napot szerveztünk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságával közösen 2024. november 23-án, szombaton a szegedi Katolikus Házban közel 110 fő részvételével. A „Válaszd az életet!” mottójú eseményen előadásokkal, jó példák bemutatásával kívántuk segíteni mindazokat, akik fontosnak tartják a megfogant életek védelmét és a szülők segítését. Előadóink voltak – többek között – Marton Zsolt váci püspök, Prof. Dr. Várbíró Szabolcs klinikaigazgató, Dr. Kothencz János, az ÁGOTA® Alapítvány alapítója, Keresztes Ilona újságíró, Pontifex Sári, az Egy élet csatorna médiareferense, Udvardy Márton és Udvardyné Dr. Tóth Lilla, a Kaposvári Egyházmegye életvédő referens-házaspárja, valamint tanúságtétel hangzott el Böginé Barna Veronika katekétától.
A program alatt életvédő civil szervezetek képviselőivel találkozhattak az érdeklődők. A délután folyamán öt szekcióban folyt a csoportmunka a következő témákban: hogyan kommunikálhatunk hatékonyan az életvédelem mellett, hol a helyünk a prevencióban, közösségeinkben hogyan szervezhetünk életvédő programokat, hogyan gyógyulhat a magzatvesztő a gyászából, a fiatalokkal milyen módon beszéljünk a témáról.
A napot szentmise zárta, amelynek keretében lehetőség volt csatlakozni a lelki adoptálás imamozgalomához.

A napról több híradás is készült, amelyek itt elérhetőek:

Egyik résztvevőnk személyes reflexióját osztotta meg velünk:

„Mióta a „nyugállományba vonulás” lebontotta körülöttem a biztos kereteket, kapaszkodókat, sokszor nem tudom, hogy éppen ott vagyok-e, ahol igazán lennem kellene. Szombat reggel is tele kétellyel érkeztem meg a Katolikus Házba. Egy olyan programot mondtunk le érte a férjemmel, ami biztosan erősítette volna a párkapcsolatunkat. Mivel az Életvédő Napra előbb regisztráltunk, mint a másik lelki napra, így meggyőztük magukat és egymást, hogy itt a helyünk.

Amikor beléptünk az ajtón, akkor arra döbbentünk rá, hogy igazán messze kerültünk a komfortzónánktól. Első pillanatban még az is felmerült bennem, hogy lehet, hogy olyan „zászlót” kapok a kezembe, amit, ha készen vagyok rá, ha nem, majd muszáj vinnem. Nem igazán vagyok egy tüntető aktivista típus, aki kiáll a világgal szembe és fejére olvassa a szembejövőknek a bűneit.

Szerencsére, Marton Zsolt váci püspökatyának már a köszöntő szavai „megszelídítettek”. Napindító gondolatai feloldották a félelmeimet. Kiderült, hogy nem a csatamezőre löknek itt be készületlenül, hanem arra kaptunk meghívást, hogy „szeretettel, hitelesen, erőszak nélkül, de határozottan” álljunk ki az élet értéke mellett. Ezzel már tudtam azonosulni, ez olyan útmutatás volt, amelynek nyomán elindulhattam. Az előadások pedig szembenézésre, önvizsgálatra adtak lehetőséget, ítélkezés mentességre biztattak, megélhettem a példákból a támogató szavak erejét. Már Keresztes Ilona által kimondott egyetlen mondatért is érdemes lett volna vállalni ezt a napot: „ A szándék, amelyben a gyermek fogant, nagyobb az én félelmemnél.”

Veronika tanúságtétele közben megállt a levegő. Biztos vagyok benne, hogy aki eddig velem együtt kételkedett, hogy jó helyen van-e, ekkorra megérkezett. Már nem valami ellen, hanem valamiért, az ÉLETÉRT szenteltük oda ezt a napot. Engedtem magam megérintődni és láthattam, hogy a körülöttem lévők is engedték. A személyes találkozások alkalmával pedig megélhettem mind az elfogadás, mind pedig az adás örömét. Közben megtapasztaltam az idegenségből a vendégségbe érkezés szépségét, szép lassan pedig az otthonlét biztonságát. Lehet, hogy ez a magzatvédelem? Kiűzetés helyett befogadás? Először „csak” külső hatásra, majd szívből, igazán?

„A láthatatlan fonal” jutott eszembe. A mese szerint, a szemmel nem látható fonal összeköti azokat, itt a földön, de azon túl is, akik szeretik egymást. Akármelyik végén megrángatjuk, a másik megérzi, hogy gondolunk rá. Ezt a képet vitte tovább az egyik előadó, amikor a saját sorsunk fonaláról beszélt. Az egész életünkre hatással van, akár a kezdetén, akár a végén „rángatjuk”. Rádöbbentett, hogy sem a fogantatást, sem pedig a haldoklást nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha az életutunkra tekintünk. Útravalóul viszem magammal, hogy „az életben nincs visszajátszás, de van gyógyulás”.

A nap lezárásaként a Dómban az oltár elé kiállás a kérdőjeleimet nem ponttá, hanem felkiáltójellé változtatta. Amikor többed magammal, a férjemmel együtt kimondtam, hogy „lélekben adoptálok egy gyermeket, akinek nevét egyedül Isten ismeri”, én azokra a pici magzatokra is gondoltam, akiket a szüleik szívből várnak, de valamilyen veszély fenyegeti őket, A jel szerepét mindig nehéz megélnem, de most valahogy könnyebbé vált ez a kitettség.

Hála mindazokért, akiknek volt bátorságuk, lelkierejük és elszántságuk, hogy itt Szegeden szervezzék meg a „Válaszd az életet!” napot! Legyen áldás mindazokon, akik igent mondtak rá, akár mint előadók, bizonyságtevők vagy éppen érintettek! Hiszem, hogy akik részesei lehettünk ennek a napnak, valamilyen módon mindannyian érintettek lettünk, tudva, hogy nem mi vagyunk az élet ura, de a Teremtő ránk is számít az ÉLET védelmében.”

Gáborné Puskás Julianna, megszületett gyermek, édesanya, nagymama