A Plébániai pasztoráció hírei
Zenei szolgálattevők lelkinapja
A lelkinapra az egyházmegye plébániáin és közösségeiben szolgálatot teljesítő zenészeket vártuk.
Könnyűzenével a liturgia szolgálatában
Istennek terve van velem, és miután igent mondok az Ő akaratára, tervére, és meg is vallom azt, utána már nem tudok csendben maradni. Ebben áll a dicsőítés lényege.
Plébániai zenei szolgálattevők lelkinapja Szegeden
Lelki töltekezésre hívjuk azokat, akik kántorként, egyházzenészként, kórusvezetőként, zenekarvezetőként segítik a lelkipásztorok munkáját.
Szent László Focitorna 2024.
Az idei tornán 5 csapat küzdött meg a vándorkupáért.
Irodai munkatársak szakmai műhelye
A plébániákra betérők számára az irodában dolgozók kiemelt szerepet töltenek be az egyházzal való találkozásban.
Férfiak szentségimádása
Idén is összegyűltek a férfiak Szent József ünnepe utáni szombaton, 2024. március 23-án a Dómba egy közös szentmisére, szentségimádásra és beszélgetésre.
Hétköznapi teológia a Húsvéti Öröménekről
2024. április 4-én, csütörtökön, 19 órakor
Pál védőbeszéde – monodráma Szent Pálról
A belépés ingyenes.
Hétköznapi teológia: online előadás a Szent Három Nap dramaturgiájáról
Dr. Liszkai Tamás a Szent Három Nap dramaturgiájáról, a liturgikus cselekmények teológiai üzenetéről tart előadást.









