Öröm útja a napsütéses Mártélyon a Pasztorális Helynökség munkatársaival

Szerző: | 2025. május 28.

Öröm útja a napsütéses Mártélyon a Pasztorális Helynökség munkatársaival

Időt és teret szánnak a Pasztorális Helynökség munkatársai arra, hogy a különböző pasztorális területeken dolgozók a szolgálatvégzés mellett egymással is építsék a kapcsolatot és lelki, közösségi programokon vegyenek együtt részt.

Mivel a Helynökség központja Szegeden van, szokássá vált, hogy nyár elején rövid, zarándoklattal összekötve, közösen meglátogassunk olyan helyeket, ahol kórházpasztorációs munkatársak dolgoznak. Idén Hódmezővásárhely volt a célállomás, de a délelőttöt a közeli Mártélyi-holtágnál kezdtük, ahol a tanösvény nyomvonalán zarándokoltunk. Végigjártuk az Öröm útját, másnéven a Via Lucist, amely a nagyböjti keresztutak mintájára a feltámadás utáni események mentén vezeti végig a közösséget egészen Pünkösdig. Az egyes állomások kapcsán a szentírási jelenetek mellett, gondolatébresztő elmélkedések, közös éneklés, beszélgetős és csöndes szakaszok váltották egymást a gyönyörű, napsütéses tavaszi erdőben. A közös ebéd után Antal Imre hódmezővásárhelyi plébános és kórházlelkész fogadott bennünket a plébánián, ahol megismerkedhettünk a templom történetével és a plébániai élettel. Közös utunkon kapcsolatainkban egymás és az Isten felé tovább erősödve folytatjuk különféle szolgálatunkat.