„Beszélj velem úgy, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat” (Szent Ágoston)
A gyászban osztozunk címmel megemlékezési lehetőséget szervez Szegeden a Szent Dömötör Kórházlelkészségi Szolgálat a járvány idején elhunytak hozzátartozói számára.
Az alkalom 2021. május 26-án, szerda este 18 órakor kezdődik a Szegedi Dómban.
A pandémia sok változást hozott életünkbe, mindannyiunkat ért valamiféle veszteség. Sok mindent nem tehetünk úgy, mint eddig, azért, hogy jobban vigyázzunk egymásra. Új korlátok között élünk, amelyek a szeretetkapcsolatainkra is hatnak. Veszélyesek lehetünk egymás számára munka- és osztálytársként, szomszédként és barátként, szülőként és gyermekként.
A sok odafigyelés mellett is kórházba kerülhetett a hozzátartozónk, ismerősünk, akit talán a mentőautóba szálláskor láttunk utoljára. Ha bemehettünk hozzá elbúcsúzni, ő a kórházi ágyon, mélyaltatásban feküdt, mi védőruhába öltöztetve álltunk mellette néhány percig. Ha messze lakott, nem is találkoztunk vele. Már csak a halálhírét kaptuk.
Minden gyászszakértő egyetért abban, hogy veszteség nélküli élet nincs és fontos a veszteségeinket
feldolgozni, hogy az élet kapjon helyet a szívünkben. Ehhez kapcsolódóan szeretnénk segíteni mindazokat, akik a pandémia idején vesztették el szeretteiket.
Ha tudjuk, tapasztaljuk, hogy nem vagyunk egyedül, könnyebb a hiány fájdalmának hordozása.
Együttemlékezésre, közös imára hívjuk mindazokat, akik szívesen hozzák gyászukat Istenhez, és imádkoznak azért, aki már odaát van.
Az alkalom szentmisével kezdődik.
Ezt követően Pálfai Zoltán kórházlelkész a gyászról osztja meg gondolatait, majd kórházi tapasztalatokról hallhatunk egy orvos szemszögéből. Ezután elcsendesedéssel, mécsesgyújtással emlékezünk meg szeretteinkről. Az imaalkalmon lesz lehetőség kórházlelkészségünk munkatársaival négyszemközti beszélgetésre és az atyáknál szentgyónásra is.
Az alkalomra felekezeti hovatartozástól függetlenül várunk mindenkit.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökség Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársai
Kondé Lajos pasztorális püspöki helynök, kórházlelkész
Máramarosi Mária koordinátor