Egyházmegyei családok a Zánkai Családi Erzsébet-táborban

Szerző: | 2019. július 11.

Idén a Zánkai Családi Erzsébet-táborban nyaralhatott együtt több mint 40 család a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből július 5 -7. között. 

A Családi Erzsébet-táborok kiemelt célja, hogy a családok minőségi időt tudjanak közösen eltölteni, és hátrahagyva az otthoni, hétköznapi problémákat, csak egymásra figyeljenek, együtt játsszanak, szórakozzanak, sportoljanak, strandoljanak vagy ha ahhoz van kedvük, egyszerűen csak pihenjenek. A Szeged-Csanádi Egyházmegye CsaládKözPontja együttműködő szervezetként 200 főt hívhatott. A jelentkezők az egyházmegye számos települését képviselték Békéscsabától Csengeléig.

A 3 napos, 2 éjszakás családi hétvégén a színes programok mellett a szállás és a teljes ellátás is biztosított volt számunkra.

A családok számos program közül válogathattak: ugrálóvár, csúszda, trükkös biciklik várták az örökmozgókat, közösen lehetett óriás társasjátékozni, íjászkodni, minigolfozni, a játékteremben számítógépes játékokat játszhattunk, sőt még vicces fizikaórán is részt vehettünk. A legkisebbeket arcfestéssel, babajátszóval várták az animátorok, az anyukák pedig masszázzsal frissülhettek fel a relaxációs szobában. A hétvégén családi mozizáson is részt vehettünk, valamint együtt táncolhattunk és tapsolhattunk Wolf Katinak a pénteki családi koncerten.

Arra is figyelmet fordítottunk, hogy az egyházmegye családjai jobban megismerjék egymást: pénteken este egy játékkal, a humán bingóval indítottuk az ismerkedést, amikor is a leggyorsabb családok ajándékot nyerhettek. Szombaton strandröplabda bajnokságot szerveztek kamaszaink a vállalkozó kedvűeknek. Vasárnap délelőtt pedig Kondé Lajos pasztorális helynök celebrálta nekünk a tábori misét.