Az egyházmegyei szinódusi folyamat története és jelene

Szerző: | 2025. január 17.

A Szeged-Csanádi Egyházmegyében Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök Serfőző Levente oktatási helynök atyát bízta meg a Szentatya által meghirdetett 2023-as szinodális folyamat egyházmegyei szakaszának koordinálásával. A megbízott atya munkatársaival, a folyamat kezdetétől együttműködött az egyházmegye Pasztorális Helynökségével, Kondé Lajos pasztorális helynökkel és munkatársaival. Érdemes megemlíteni, hogy már a tervezésben fontos szempontként merült fel, hogy bár az egyházmegyei szakasznak van egy dedikált ideje, olyan jövőfókuszú legyen a figyelmünk a folyamat során, amely irányokat mutathat a következő évek pasztorációjában. Érdemes kiemelni azt is, hogy a Püspökség két irodája együttműködött a kezdetektől, az ilyenfajta együttmunkálkodás a belső kapcsolatokat is erősíti, valamint jó mintát ad kifelé is.

A szinodális folyamat hivatalos megnyitó szentmiséjét Kondé Lajos pasztorális helynök mutatta be 2021. október 17-én a Szegedi Fogadalmi Templomban, majd megkezdődött a szinódusi találkozók sorozata.

A folyamat tervezése során két alapvető irányba indultunk. Egyrészt szerettünk volna egy átfogó képet kapni az egyházmegye egészéről, párbeszédet kezdeményezni sokféle, az Egyházhoz sokféleképpen kapcsolódó emberrel, másrészt szerettük volna az egyházközségeket is biztatni és segíteni abban, hogy helyi szinten is kezdjék el ezt a fajta párbeszédet: a szinódus három kulcsszavát (közösség, részvétel, misszió) kiindulópontnak használva.

A járványhelyzet is indokolta azt a döntésünket, hogy az egyházmegyei szintű, úgynevezett központi találkozóinkat online platformon tartsuk meg, de az is szándékunk volt ezzel, hogy a Szegedtől távolabb élők is bekapcsolódhassanak ezekbe a beszélgetésekbe, a távolság ne legyen akadály. Utólag visszatekintve meg is valósult ez a szándékunk, többen is bekapcsolódtak vidéki településekről ezekbe az alkalmakba.

Az általunk szinódusi webináriumnak nevezett beszélgetéssorozatra meghívót kaptak mindazok, akikkel az elmúlt évek során kapcsolatba kerültünk: papok, szerzetesek, intézményvezetők, egyházi fizetett munkatársak, katekéták, közösségvezetők, közösségi tagok, önkéntesek, családok, imacsoportok tagjai vagy éppen valamely egyházi közösség tagjai.

A webináriumok ütemezését, úgy terveztük, hogy havonta egy hétköznap este legyen.

Az első, központilag szervezett online alkalmat abból a célból szerveztük, hogy egyrészt tájékoztatást kapjanak az érdeklődők a szinódusi folyamatról, annak céljáról, módjáról, alapfelvetéséról, másrészt közelebb kerüljenek a három kulcsfogalom jelentéséhez, megértéséhez. A novemberi alkalmon Serfőző Levente atya ismertette a szinódusi folyamatot, annak egyházmegyei szakaszára tervezett alkalmakat is, majd három rövid tanúságtétel következett a közösség, részvétel, misszió témákban. Pap, szerzetesnő és civil közösségvezető tettek tanúságot, ami jó alapot adott arra, hogy az utána következő kiscsoportos beszélgetésben mindenki kapcsolódhasson ezekhez a témákhoz.

Kezdettől fogva külön figyelmet szenteltünk arra, hogy a lelkipásztorokat is aktivizáljuk a folyamatban. A tervezéskor abban maradtunk, hogy az általánosan meghirdetett webináriumok utáni héten, külön, csak az atyák számára meghirdetett online alkalmat is szervezünk, ahol maguk között, egymást erősítve vehetnek részt a párbeszéd tanulásában, gyakorlásában. Az első ilyen papi alkalom 2022. január elején volt, ahol még személyesen találkozhattunk az atyákkal és közösen gondolkodtunk, hogy mit is jelent a szinódusi úton való együttjárás és ki-ki a szolgálati helyén hogyan tudja meghívni erre az útra a közösség tagjait.

2022. januárjában elkezdődtek a havi ütemezésű online találkozók. Mindegyik alkalom úgy épült fel, hogy felkértünk egy előadót, hogy az est témájáról mondjon néhány gondolatébresztő megfontolást saját tapasztalatából, majd kiscsoportos beszélgetések következtek, végül egy imádsággal zártuk. A havi alkalmakhoz kapcsolódva megkértük a Szegedi Folyamatos Szentségimádás résztvevőit, hogy az imahátteret biztosítsák a nap során, szívesen fogadták ezt az imaszándékaik közé.

Az első webinárium előadója Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, aki a közösség témájában mondott tapasztalatokat, megfontolásokat. A második találkozó a részvétel témájához kapcsolódott, erről Dr. Thorday Attila, újszegedi esperes-plébános és Bucskóné Lehota Ágota, az Antióchia ifjúsági közösség egyik mentorszülője beszélt, végül a misszió témáját Pálfai Zoltán, makói plébános vezette fel. Átlagban körülbelül 70 résztvevő vett részt ezeken az online beszélgetéseken. Mindegyik alkalom után a résztvevők kitölthettek egy visszajelző űrlapot, amelyben azon túl, hogy személyes reflexiót is megfogalmazhattak, lehetőséget kaptak arra, hogy véleményt formáljanak a jövő lehetséges útjairól, javaslatokat is megfogalmazhattak a pasztorációról.

Ezen alkalmak között pedig a fentebb említett, kizárólag lelkipásztorok számára meghirdetett online találkozók is folytak, ahol az adott témát szakmai szempontból is körüljárták, miközben a papi közösségük is erősödött. A résztvevő lelkipásztorok száma átlagosan 10 fő volt. Ezekben a beszélgetésekben merült fel az igény a személyes találkozásra is. Ebből az indíttatásból szerveztünk az atyák számára egy nagyböjti papi keresztjárást a homokhátsági tanyavilág útszéli keresztjeihez. Ez az alkalom is a papi közösség erősítésére szolgált, valamint a beszélgetéstémákat az Egyház négy alapfeladata adta: a liturgia, a diakónia, a martyria és a koinónia.

A folyamat során merült fel az az igény az ifjúság körében, hogy külön alkalmat is kapjanak arra, hogy a maguk körében is elkezdődjön a párbeszéd az Egyház jövőjéről. Ebből a kezdeményezésből valósult meg az Egyházmegyei Ifjúsági Szinódusi Nap.  A fiatalok, közösségvezetők, kispapok, aktív közösségi tagok a “Milyen Egyházról álmodunk?” kérdésére keresték a nap során a válaszaikat.

Az egyházmegyei szakasz zárásaként 2022. április 23-án Egyházmegyei Szinódusi Napot szerveztük, amire meghívtuk mindazokat, akik a webináriumokba bekapcsolódtak, hogy személyes jelenléttel is találkozhassanak egymással. Itt is hallhattunk 3 rövid reflexiót, kvázi abból a célból, hogy felelevenítsük az online alkalmak témáit, majd egy rövid beszámoló következett az Ifjúsági Szinódusi Napon elhangzottakról. Az alkalmat egy kiscsoportos beszélgetés zárta, amelynek témáit és konzekvenciáit a következő fejezetben ismertetjük, de itt is fontos kiemelni, hogy az egyik téma az volt, hogy hogyan maradhatunk szinodálisak a jövőben is.

Mindezekkel párhuzamosan az egyházközség számára is készítettünk egy segédanyagot arra, hogy hogyan tudják ezeket a szinodális beszélgetéseket megszervezni és levezetni helyi szinten.

A „Párbeszéd a Lélekben” – módszer továbbélése.

Már a webináriumokon is a kiscsoportos megbeszélések során, azt a módszert használták, amit a szinódusi folyamat vatikáni üléseiken alkalmaztak a résztvevők. Természetesen voltak apróbb módosítások a létszámhoz, az időkerethez, a körülményekhez igazítva, de a lényegi elemeket megőriztük: egymás meghallgatása és a Lélekre figyelés, párbeszéd, személyesség. A csoportbeszélgetések mellett, különböző formákban, a közös imádságra is dedikáltunk időt.

Az azóta elmúlt években is ezt a módszert (valamilyen aktualizált formáját) használjuk azokon a pasztorális találkozókon, amikor az egyházmegyénk papjaival, munkatársaikkal, mozgalmak és szerzetesrendek tagjaival, családpasztorációs munkatársakkal munkálkodtunk együtt Isten országának építésén.