A szentségek és a találkozás ereje a lelkigondozói szolgálatban

Szerző: | 2026. október 15.

Idén, immár hetedik alkalommal tartották meg éves találkozójukat a Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálta tagjai Szegeden a Katolikus Házban.

A 2019-ben indult szolgálat tagjai, lelkipásztorok és világi munkatársak azért gyűlnek össze évente egy alkalommal, hogy erősítsék egymás között a lelki és szakmai kapcsolatot. Erre biztosít teret a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége, melynek keretén belül működik ez az egyházmegye területére kiterjedő szervezet.

A kötetlenebb felvezetésben alkalom nyílt olyan beszélgetésekre, amelyek a szolgálat tagjait embertől-emberig hozzák közelebb egymáshoz. Bár a közösségi alkalom már az elejétől érezhetően nagyon testvéries légkörben zajlott, mégis helye volt a megfelelő empátiával és tapintattal való közeledésnek. Hiszen a Lelkészség soraiban (jórészt korábbiak helyébe lépve) újabb lelkipásztorok és világi munkatársak érkeztek. Kondé Lajos Pasztorális helynök atya éppen ezért, arról adott áttekintést, hogyan illeszkedik az egyházmegye intézményi felépítésébe a Kórházlelkészi Szolgálat.

Nemcsak az egyházmegye számos településéről érkeztek résztvevők, hanem kedves meglepetésvendég volt Felföldi László pécsi megyéspüspök atya, aki korábban maga is vezetett hasonló szolgálatot egyházmegyéjében, s most megtisztelte látogatásával a szegedi csapatot.

A munkatársak egy előre kiválasztott és egyeztetett témájú előadást is meghallgathattak, mely a szakmai fejlődésükhöz járult hozzá. Ezt vezette fel Thorday Attila újszegedi plébános, szegedi esperes atya tanúságtétele egy rendhagyó keresztelőről. Egy kamaszlány a betegágyán kérte a keresztség szentségét akkor, amikor már ő is tudta, hogy állapota rendkívül súlyos. Alig három napot élt még, de azt már keresztény emberként, így tudott lelki nyugalommal a Mennyei Hazába költözni. Az ő nagyon különleges tanúságtétele a kamaszlány családjára és az orvosokra is mély hatást gyakorolt.

A szakmai előadást ezúttal is Schindler Mátyás bajai plébános atyától, mentálhigiénés szakembertől, egyetemi előadótól hallhatták a jelenlevők. A téma, a szentségkiszolgáltatás és a segítő beszélgetés egymáshoz való viszonya már kezdetektől és visszatérően foglalkoztatja a szolgálat tagjait.

Schindler Mátyás atya tanúságtétellel egybefont, személyes kórházlelkészi tapasztalataival gazdagított előadásában a továbbhaladást segítő gondolatok mellett megerősítést is hozott a jelenlevőknek. Nélkülözhetetlenül fontos a segítő puszta jelenléte, imádságos odaadottsága – akár szavak nélkül is, amikor a beteg már nem kommunikatív. Pszichológiai és mentálhigiénés ismereteket szükségszerűen beemelnek a segítő beszélgetésbe, de mindez nem válthatja ki a Krisztus követségében járó empatikus, elfogadó ottlétet, egy kézfogást, egy simogatást. De még ezt is meghaladja annak jelentősége – természetesen a maga helyén alkalmazva -, ha a szentségekben részesülhet a beteg. Még akkor is (és annál is inkább), ha életútja során hosszú időn át mellőzte a szenvedő a vallásgyakorlást. A helyes lelkigondozói intervenciók azért is fontosak, hogy ne akadályozói, hanem segítői legyenek a betegnek a saját belső lelki munkájában, előmozdítója annak, hogy békességet találjon. De mindez pusztán az empirikus tudományok (ld: pszichológia) által nem lehetséges, hiszen az ember spirituális lény is.
A totális fájdalom (melynek részei testi, lelki, szociális és spirituális összetevők egyaránt) enyhítésében nélkülözhetetlen az Isten iránti vágy felfedezése a beteg lelkében, s ennek a vágynak az enyhítésében a szentségeknek óriási szerepe lehet.

Schindler Mátyás atya történeti áttekintést is nyújtott, ami nagyszerűen rávilágított számos olyan tényezőre, amelyekkel egyébként ma is szembesülünk. Kezdve azzal a jelenséggel, amikor a XV. századtól kezdődően az emberi találkozás gyógyító erejét és jelentőségét kezdték tévesen túlértékelni, s nem a szentségek mellé, hanem azok helyébe tenni. Hosszú folyamat révén relativizálódott a vallás, az Istennel való kapcsolat jelentősége. Az empirikus pszichológiatudomány kibontakozásával pedig indult egy folyamat, mely azt célozta, hogy a pszichoterápiás eszközökkel való gyógyítást a vallásgyakorlás, a megélt keresztény spiritualitás helyett kísérelték meg alkalmazni. Ezzel elhomályosítva az erkölcsi fogalmakat (mint a bűn), s behelyettesíteni azokat a szenvedés fogalmával. Történelmi kataklizmák (I. világháborús népirtás) után kezdett kialakulni az a pasztorálpszichológiai, lelkipásztori megközelítés, amely – a mai napig – igyekszik a legteljesebb segítséget nyújtani a betegeknek a gyógyuláshoz, vagy a „jó halál” felé. A lelkigondozás ötvözi az emberi találkozás, a segítő beszélgetés és a rituális vallásosság elemeit, vagyis – adekvát módon –, a szentségek felbecsülhetetlen értékét is felkínálja a betegek számára.

Az idei találkozón is megélhették a Lelkészséghez kapcsolódó papok és világiak a közöttük meglevő egység erősödését, növekedését. Még úgy is, hogy új tagokat üdvözöltek nyitott szívvel soraik között.

Lejegyezte: Bartucz Katalin