A Házasság hete rendezvénysorozat keretében 2015. február 10-én a Katolikus Házban „Szerelemből jöttél a világra…” címmel Szásziné Fehérváry Anikó és Szászi Balázs tartott előadást a szexualitásról.
A szexualitás közösségi oldalát vizsgálva szó esett arról, hogy társadalmanként és koronként változtak, változnak a szexualitásra vonatkozó szabályozások. A XX. századra a szexualitás elvesztette közösségi jellegét és bekerült a magánszférába, pedig a „teremtésben való részvétel nem magánügy” – fogalmazott az előadó.
A társadalmi áttekintés után a személyes vonatkozások kerültek középpontba. Abból a családból, ahol felnőttünk, számos örökséget hozunk magunkkal, pl. a felnőtt korban megtapasztalt szexuális izgatottságot meghatározza a korai gyermekévekben tapasztalt szülői magatartás. A külvilágra való nyitottságunk, bizalmunk alakulásában nagyon fontos szerepe van a szülői tükrözésnek.
Életünk során a személyiségünk alakulásának részeként, szexuális viselkedésünk akkor teljesedik ki, ha a szexuális fejlődés során sikerül megismerni és rátalálni nemiségünkre. Ez a folyamat nem mentes az akadályoktól, a buktatóktól, megpróbáltatásoktól, de ha ezekkel szembenézünk, akkor az életünk során szerzett sebek is gyógyulni tudnak. Az így „megküzdött” tartós szeretetkapcsolatban tud megvalósulni az elköteleződés-hűség-biztonság- szexualitás egysége, amelyben szabadon „ünnepelhető a szeretetközösség megélése”.