Szent László Focitorna 2025

Szerző: | 2025. július 1.

Idén immár hatodik alkalommal gyűltek össze a focit kedvelő plébániai és iskolai közösségek a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent László Focitornáján, melyet a Pasztorális Helynökség szervezett. A tornát Szent László ünnepéhez kapcsolódva a Szent Gellért Fórum tornatermében rendezték meg, ahol ismét életre kelt a sport és a közösség öröme.

A pályán 30 év feletti, nem igazolt játékosokból álló csapatok mérkőztek meg egymással, akik plébániai vagy egyházi iskolai közösségekből érkeztek. Az idei kihívást négy csapat vállalta: a szegedi Apafoci, a Mindjó csapata Mórahalomról, a makói SZIGNUM, valamint a szintén szegedi Szent Luigi Pártfogoltjai. A lelkes játékosokat a lelátón családtagok buzdították – a meccsek alatt lelkes szurkolótáborok alakultak ki, ami csak még inkább emelte az esemény hangulatát.

A körmérkőzések során izgalmas, mégis barátságos hangulatú összecsapásokat láthattunk. Végül a Szent Luigi Pártfogoltjai ismét diadalmaskodtak: övék lett az aranyérem és a vándorkupa is!

A sportos délelőttöt közös ebéd zárta – mert ez a nap nemcsak a fociról, hanem a találkozásról és az együttlétről is szólt. És a

hagyomány jövőre is folytatódik!